Apa és lánya között teljesen más… egy pillanat története

Dávidéknak már jóideje én csinálom a családi képeiket. Meg sem tudom számolni hányszor kaptam el olyan pillanatokat, amikor kamera előtt valami fantasztikus természetességgel mutatják meg, hogyan is működnek egy családként. Nem olyan régen új családtag érkezett, és megmutatták egy teljesen új oldalukat.

Tavaly tudtam meg, hogy négy fős családjuk új taggal bővül. Két fiú után kislányt szerettek volna, a sors pedig úgy volt vele, hogy kislány lesz. Kaptunk az alkalmon, a Jövevény megérkezése előtt csináltunk egy könnyed, meghitt kismamafotózást és már ekkor lebeszéltük, hogy csinálunk egy babafotózást is.

Lana érkezése után sok időnk nem volt, mert a korai napokra kell időzíteni a babafotózásokat, hiszen ekkor még nagyon aluszékonyak és sokkal jobban tűrik a wrapolásból fakadó pozíciókat (ez még a magzati időszakra emlékezteti őket és sokkal nyugodtabbak). Viszont aznap valahogy nem ment ez az alvás dolog, sőt nem tetszett neki az sem, hogy nem az otthon melegében van. Halasztani sajnos nem nagyon tudtuk, mindannyiunknak sok dolga volt, viszont ott volt a mama is, aki azt mondta kell a sírós kép is a babáról, szóval csináltunk olyat is.

Telt múlt az idő (az ilyen fotózások általában hosszabbak, 2-3 órásak, pont azért, hogy ne zaklassuk fel a babát), viszont nem nagyon tudott megnyugodni. Ekkor jött el a pillanat, ami valahogy nagyon megérintett. Dávid, miközben próbálta kislányát vígasztalni, egyszerűen kilépett ebből a világból és átlépett kettejükébe. Csak rá figyelt, kereste a kapcsolatot, próbálta nyugtatni. Kívülről is nagyon látszott, hogy most ezek azok a momentumok ahol semmi nem számít, csak ők ketten. Olyan igazi apa-lánya pillanat volt.

Talán máshogy ez a kapocs ki se tud alakulni, csak így… apa és lánya között.