Egy esküvő, ami több volt
Nem olyan rég volt lehetőségem lefényképezni Viktor és Boró Nagy Napját. Ugyan gondosan felkészítettek, hogy ne lepődjek meg semmin, de így is úgy jöttem el az éjszaka közepén, hogy innen is hoztam magammal valami különlegeset. Boróék már egy évvel előre megkerestek, hogy engem szeretnének fotósuknak, én pedig nem haboztam sokat, megpróbáltam elkapni a lehetőséget.
Nos, próbálkozásom nem volt hiábavaló én örökítettem meg azokat a képeket (Miki meg képsorokat, hiszen videózott), ahol kimondják a boldogító igent egymásnak. Mint a legtöbb esküvőm előtt, náluk is kértem egy-kettő, majd a végén három alkalmat, ahol le tudunk ülni nyugiban és át tudjuk beszélni a Nagy Nap menetét. Jelezték, hogy ne lepődjek meg, mert a templomi esküvő Pusztaszeren lesz megtartva egy feketebőrű papnál. Mondtam, hogy ez engem nem zavar, jött erre a válasz, hogy nem is azért, csak volt, aki meglepődött rajta.
A napot végül Viktoréknál Hódmezővásárhelyen kezdtük, onnan mentünk a lányos házhoz Balástyára. A kikérő után a sor átvonult Pusztaszerre, majd a templomi szertartást követően Zsombón zártuk a napot a polgárival, illetve a lakodalommal. Utóbbin is egy (még ha csak 1) számomra eddig nem látott technikával fejezték ki egységüket. A fröccs- vagy homokszertartást HALASRA cserélték, ahol az otthoni közös kedvenceiket öntötték össze.
Az esti tradícióbontást egy flashmob előzte meg, ahol felcsendült a „Béla vagyok…”. Együtt nyomkodták a gombokat a vendégek, legyenek ők kicsik, nagyok, fiúk, lányok, magyarok, külföldiek. Mert hát voltak külföldiek is, sőt… A hölgy indiai, a párja pakisztáni. Bátorkodtam megkérdezni, hogy hogyan tudnak a mindennapokban együtt funkcionálni, de talán ők a legjobb példa arra, hogy pusztán a nemzeti politika nem választhatja el őket egymástól. Miután már azt hittem, hogy na innen már semmi meglepetés nem érhet, hát tévedtem.
A tortavágás során a torta mellett helyet kapott egy kétkezes pallos is, amit így távolról úgy tűnt, hogy a Witcher ihletett meg. Videóskolléga elmondása alapján tényleg baromi nehéz, több, mint 8 kg volt. Dacára a súlynak, természetesen ezzel vágták fel a tortát. Ketten, egy két méteres karddal. Elhihetitek, hogy öröm volt nézni.
És, hogy miért mondom, hogy ez több, mint sima esküvő (már amennyiben ez egy létező fogalom)? Amellett, hogy tényleg nagyon intenzív napon voltunk túl, a hazafelé úton nem fáradtságot, hanem igazi mély motivációt éreztem, hogy igen! Ezért éri meg csinálni.
Láttam olyat, aki a hazájából menekül, mert keresztény, olyat, akiket a politika nem enged hazamenni párként, és olyanokat, akik elvesztettek egy szülőjüket, most mégis büszkén, boldogsággal a szívükben gondolnak elhunyt szeretteikre. Mi ez, ha nem több, mint egy esküvő?
Tomi